A mesék, a mesemondás szeretetét otthonról hozom. Az első élményem azzal kapcsolatban, hogy valaki „fejből” mesél az volt, amikor egyszer a dédnagymamám nálunk vendégeskedett.

​

Villanyoltás után megkérdezte, tőlünk, hogy meséljen-e valamit. Azt hiszem, az alváshoz készülődés velejárója volt számára a mesemondás.

Emlékszem, erdei állatokról mesélt a maga jellegzetes, kicsit hadarós, de nagyon magával ragadó módján. Azt már nem tudom, miről szólt a történet, de a pillanat emléke örökre megmaradt bennem.

Egy másik alkalommal én meséltem a testvérem gyerekeinek. Szintén alváshoz készülődtünk, és felajánlottam, hogy mesélek még egy saját történetet. Saját magukról meséltem, mert a kisfiú azokat a történeteket szerette. Aztán egy másikat, egy kiscicáról.

 

Amikor vége lett a meséknek még hallottam, ahogy a hároméves kislány kuncogva meséli az anyukájának a haszontalan kiscica kalandjait. Az, hogy emlékezett a szavaimra és tetszett neki, amit hallott, nagyon megérintett; még egy emlék, amit soha nem fogok elfelejteni.

Aztán mindig is imádtam olvasni, ha csak tehettem, olvastam. Leckeírás után hétköznapokon, bekuckózós hétvégéken, iskolai szünetek és nyaralások alatt, buszon, vonaton, repülőn. Arról álmodoztam, hogy majd könyvet írok, lesz nekem is egy saját történetem, amit mások örömmel olvasnak.

 

Gyerekkoromban nagyon szerettem a népmeséket, a kedvenceim királylányokról, királyfikról és sárkányokról szóltak, az első írás-élményem is hozzájuk fűződik. Az általános iskolában meseíró verseny volt, amire jelentkeztem és az én mesémet választották a legjobbnak.
 

Az élet aztán másfelé sodort és ugyan az olvasás mindig is fontos része maradt az életemnek, az írással nem igazán foglalkoztam. Az első néhány írásomat a második unokahúgom ihlette, az ő rendkívül szórakoztató kis kalandjai alapján írtam néhány igaz történeten alapuló mesét.

 

Ezeket aztán megmutattam egy barátnőmnek, aki újságíró és látott bennük fantáziát. De ennyiben maradt a dolog. Két évvel ezelőtt azonban megszületett a kislányom és vele a legnagyobb álmom vált valóra.

 

A kezdeti nehézségek után egy nyugalmasabb időszak következett és ez teret adott az írásnak. Zilla és Tövis történetei egyszerűen csak életre keltek bennem, én pedig papírra, azaz laptopra vetettem őket. Így született meg az első mesekönyvem. Vannak még történetek a  tarsolyomban, amelyeket szívesen megosztanék, így remélem, hogy egy hosszú út első állomása ez.